Egyéb Hírek

Kína és Finnország államfőjének találkozója után Kína vízummentességet biztosít Finnországnak

Október 29-én délután Hszi Csin-ping kínai államelnök Pekingben tárgyalt Alexander Stubb finn elnökkel, aki állami látogatáson tartózkodik Kínában.

Hszi Csin-ping rámutatott, hogy Finnország az egyik első nyugati ország, amely diplomáciai kapcsolatokat létesített a Kínai Népköztársasággal, és az első nyugati ország, amely kormányközi kereskedelmi megállapodást írt alá Kínával. A kínai elnök kiemelte, hogy a Kína és Finnország közötti kapcsolatok hosszú távú, egészséges és stabil fejlődésének legfontosabb oka, hogy a két ország mindig ragaszkodott a kölcsönös tisztelethez és az egyenlő bánásmódhoz. A kínai elnök bejelentette, hogy Kína kész tovább bővíteni a cserét Finnországgal, és úgy döntött, hogy egyoldalú vízummentességet vezet be a finn állampolgárok számára.

Alexander Stubb elmondta, nagyon örült, hogy röviddel elnöki hivatalba lépése után Kínába látogathatott. Nagyra értékelte, hogy Kína ragaszkodik a különböző országok egyenlőségét hirdető elvhez a nemzetközi kapcsolatokban, és méltatta Kína fontos befolyását és építő szerepét a nemzetközi kapcsolatokban.

A megbeszélés után a két ország képviselői együttműködési dokumentumokat írtak alá az oktatás, a vízgazdálkodás, a környezetvédelem, a körforgásos gazdaság, valamint a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kereskedelme területén.

2024. 10. 30.

(Hao Yue – China Media Group)

(x)