Kínai harcigépek tavaly 380 alkalommal hatoltak be Tajvan légterébe, ami minden korábbinál több – jelentette ki a szigetállam védelmi minisztériumának egyik tisztviselője kedden.
A kínai légierő gépei tavaly korábban nem tapasztalt mértékben hatoltak be a sziget légvédelmi övezetébe. Sih Sun-ven, a tajpeji védelmi tárca szóvivője szerint “a légvédelmi övezet délnyugati részébe történt 380 behatolás messze meghaladta a korábbi ilyen események mértékét”. Úgy vélekedett, hogy “ez veszélyt jelent a regionális és nemzetbiztonságra”. Hozzátette: a kínai repülőgépek azért vették célba ezt a területet, hogy teszteljék a tajvani katonai választ, nyomást gyakoroljanak a tajvani légvédelemre, továbbá tevékenységünkkel kiszorítsák a tajvani gépeket saját légterükből.
Az adatok ismertetésével egy időben a tajvani Nemzetvédelmi Kutatóintézet a kínai hadseregről szóló éves jelentésében arra figyelmeztetett, hogy 25 éve nem irányult ekkore fenyegetés a sziget felé a Tajvani-szoros túlpartjáról. Jeremy Hung, a jelentés társszerzője szerint a kínai gépek tavaly legalább 110 napon megközelítették Tajvant, illetve behatoltak védelmi övezetébe. A szakértő szerint ezeknek a hadműveleteknek az a célja, hogy jelezzék Tajvannak, nem mehet túl egy bizonyos határon az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolataiban.
Peking és Tajpej között a viszony többéves közeledés után 2016-ban fagyossá vált azt követően, hogy a Caj Jing-ven tajvani elnök vezette kormányzat elutasította az 1992-ben elfogadott, az egy Kína elvét magában foglaló egyezményt, amelyet Peking a tárgyalások alapfeltételének tekint. A kínai kormányzat azóta diplomáciai eszközökkel igyekszik korlátozni Tajvan mozgásterét a nemzetközi színtéren, gazdasági nyomást alkalmaz Tajvannal szemben, és rendszeres hadgyakorlatokat tart a sziget közvetlen közelében.
2021. január 5.
(MTI/AFP)