Kína és Európa a világ két független és önálló hatalma, közöttük több általános és stratégiai közös érdek található. A jövőben a két fél továbbra is ragaszkodik az átfogó stratégiai partnerség álláspontjához, továbbra is tiszteletben tartva a másik felet – jelentette ki Xi Jinping kínai államelnök, amikor december 21-én telefonon beszélgetést folytatott Olaf Scholz német kancellárral.
A beszélgetés során Xi Jinping üdvözletét fejezte ki Olaf Scholznak, a német kancellári hivatalba lépése alkalmából. Xi Jinping leszögezte, hogy Kína nagyra értékeli a kínai–német kapcsolatokat. Az utóbbi években a kínai–német együttműködések mindig a kínai–európai együttműködések hídfőjének voltak tekinthetők. Jövőre lesz a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok létrejöttének 50. évfordulója. Ebből az alkalomból a két országnak hosszútávú szempontokat figyelembe véve kell elősegítenie a kínai–német kapcsolatok további fejlődését – tette hozzá Xi.

A kínai államfő még három javaslatot terjesztett elő a kínai–német kapcsolatok fejlődését illetően.
Az első, hogy a stratégiai magasságból kiindulva fejlesztik a kétoldalú kapcsolatokat. Ez nemcsak megfelel a két ország és a két nép alapvető érdekeinek, hanem kedvezően hat a világ békéjére és stabilitására.
A második, hogy pozitív magatartással elősegítik a kétoldalú, kölcsönös együttműködéseket. Kína már az egymást követő ötödik évben lett Németország legnagyobb kereskedelmi partnere. A kétoldalú gazdasági és kereskedelmi együttműködések a járvány ellenére is növekedtek. Kína üdvözli a német vállalatok részvételét a kínai reformok és nyitás elmélyítésében.
A harmadik, hogy közös erőfeszítésekkel küzdjenek a kihívások ellen. Mind Kína, mind Németország egyaránt a multilateralizmus támogatói. A jövőben a két országnak meg kell erősítenie az együttműködéseket a különböző nemzetközi ügyekben.
Scholz kifejtette, hogy kész továbbvinni és elősegíteni a német–kínai kapcsolatok fejlődését. A német fél kész elmélyíteni a kétoldalú átfogó stratégiai partnerséget a kínaival.
2021. december 23.
(China Media Group)
(x)


