Az első számú magyar sakkozó, Rapport Richárd is indul a nemzetközi szövetség (FIDE) júniusi csapat-világbajnokságán, amelyet gyorssakkban, majd villámsakkban rendeznek meg Hongkongban.

A FIDE honlapjának előzetese szerint Rapport ezúttal is a kazah háttérbázisú Kazchess együttesét erősíti, amely a tavaly nyári, londoni vb-n villámsakkban egészen a döntőig jutott, melyben alulmaradt a WR Chess csapatával szemben. A világbajnokká avanzsált, szintén nemzetközi összetételű együttesben játszott többek között a jelen sakkjának világelsője, a norvég Magnus Carlsen, akinek neve idén is szerepel a benevezettek sorában.
Az eseményt, amelyen több mint háromszáz sakkozó ül asztalhoz 43 csapat képviseletében, június 17. és 21. között bonyolítják le a Queen Elizabeth Stadiumban. Az első három napban lesz a gyorssakk-vb, s az utolsó kettőben a villámsakk-világbajnokság. A torna teljes nyereményalapja 500 ezer euró. Ebből a gyorssakkban győztes csapat 110 ezer eurót kap, a villámversenyé pedig 75 ezret.
2026. május 22.
(MTI)


