Egyéb Hírek

Peking jelentést tett közzé az emberi jogok amerikai megsértéseiről

A Kínai Államtanács Tájékoztatási Irodája szerdán tette közzé 2023-as jelentését arról, hogy az Egyesült Államokban hogyan sértik meg az emberi jogokat.

A jelentés hét részből áll, amelyek több témát dolgoznak fel, az állampolgári és a politikai jogok hiányáról, a rasszizmus, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségről, a nők és gyermekek jogainak megsértéséről.

A jelentés szerint az Egyesült Államokban az emberjogi helyzet 2023-ban tovább romlott, és az emberi jogok egyre inkább a polarizáció irányába haladtak. Nagy arányban fordultak elő tömeges lövöldözések, a rendőrség számos esetben túlzott erőszakot alkalmazott, a kormány hitelessége pedig egyre csökkent, áll a jelentésben.

A jelentés arra is kitér, hogy az országban a rasszizmus mélyen gyökerezik, a faji megkülönböztetés helyzete is súlyos – az afroamerikaiak elleni szisztematikus rasszizmus áthatja a rendőrséget és az igazságszolgáltatási rendszert, nagyobbá vált a gazdagok és szegények közötti szakadék.

A jelentés azt mutatja, hogy az Egyesült Államokban hosszú ideje rendszeresen megsértik a nők és gyermekek jogait – évente körülbelül 54 000 nő veszíti el munkáját terhesség vagy szülés miatt. A kábítószer elterjedt a tinédzserek körében, írja a jelentés.

Washington továbbra is kazettás bombákat és egyéb fegyvereket szállít más országokba, súlyosbítva a regionális feszültségeket és a regionális fegyveres konfliktusokat, nagyszámú polgári áldozatot és súlyos humanitárius válságokat okozva, derül ki a jelentésből.

A jelentés úgy véli, hogy az Egyesült Államokban tapasztalható különféle problémák nemcsak az emberi jogokat kevesek által élvezett kiváltságokká változtatják, hanem a világon súlyosan veszélyeztetik és akadályozzák az emberi jogi ügyek egészséges fejlődését is.

2024. 05. 30.

(Hao Yue – China Media Group)

(x)