Minden tiltakozó férfi orvosnak, aki még nem teljesítette a kötelező sorkatonai szolgálatot a felmondásuk elfogadásától függően jövőre be kell vonulnia a seregbe – közölte a dél-koreai hadsereg szerdán.
Már több mint két hete tiltakoznak a rezidens és gyakornok orvosok az egyetemi férőhelyek számának bővítése ellen, többségük felmondott és a kormány felszólítására és ultimátuma ellenére sem tért vissza a munkahelyére. Az egészségügyi minisztérium legkevesebb három hónapra felfüggeszti az érintettek praxisengedélyét.
Minden férfi orvosnak, aki beadta felmondását és még nem teljesítette a kötelező sorkatonai szolgálatot eleget kell tennie kötelességének, mint katonaorvos – közölte I Gisik, a hadkiegészítő hivatal biztosa, hozzátéve, hogy több férfi érintett, mint amennyit a hadikórházak kapacitása elbír, így az orvosoknak nem egyszerre kell majd teljesíteniük a szolgálatot.
Dél-Koreában minden egészséges férfi köteles legalább másfél év katonai szolgálatot teljesíteni.
2024. március 6.
(MTI/Yonhap)


