Kína

A kínai és az amerikai védelmi miniszterek részvételével megtartott Shangri La párbeszéd nagy visszhangot keltett

Június 10-én megnyílt a Shangri La párbeszéd Szingapúrban. A kínai és az amerikai védelmi miniszter is részt vett az ázsiai–csendes-óceáni biztonságnak szentelt fontos, többpólusú fórumon.

Több mint egy hónappal ezelőtt a kínai és az amerikai védelmi miniszter telefonbeszélgetést folytatott egymással. Ezt követően az amerikai védelmi miniszter nyilvánosan kijelentette, reméli, hogy találkozik majd a kínai kollégájával a Shangri La párbeszéden.

Jelenleg a kínai–amerikai kapcsolatok fontos fázisban vannak. Kína álláspontja mindig egyértelmű és következetes, ám az amerikai félnek meg kell gondolnia, hogy milyen döntést hoz majd.

Kína azt reméli, hogy egészséges és stabil kapcsolatot létesíthet az Egyesült Államokkal, ugyanakkor elsősorban a nemzeti érdekeit és a szuverenitását kell védelmeznie. Az Egyesült Államoknak nem szabad alábecsülnie Kína elszántságát.

A kínai–amerikai katonai kapcsolatok fontos részét képezik a kétoldalú kapcsolatoknak. Az utóbbi években az Egyesült Államok folyamatosan provokálta és nyomást gyakorolt Kínára, ezzel súlyosan megsértette a kétoldalú kapcsolatokat. A kétoldalú katonai kapcsolatok emiatt számos nehézséggel és kihívással néznek szembe.

Ebből a szempontból a kínai és amerikai “fegyverkockázat” kezelése és ellenőrzése rendkívül fontos szerepet játszik a két ország kapcsolatainak egészséges és stabil fejlődési pályára történő visszaállítására. Talán ez a legfigyelemreméltóbb téma a Shangri La párbeszéden, amelyen a kínai és az amerikai honvédelmi miniszterek is részt vettek.

2022. június 11.

(China Media Group)

(x)