Kína

Hszi Csin-ping arra biztat mindenkit, hogy még többet olvasson

Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai államelnök szombaton köszöntő levelet küldött Kína első országos olvasó kampánya alkalmából, melyben arra buzdította az egész kínai társadalmat, hogy olvasson többet.

A levélben Hszi, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának (KKP KB) főtitkára, egyben a Központi Katonai Bizottság elnöke hangoztatta, hogy az olvasás egy fontos csatorna az emberek számára a tudás, a bölcsesség megszerzéséhez, egyúttal pedig az erkölcsi normák emelésének forrása. Hozzátette: a kínai nemzet ősidők óta olvasásra ösztönöz, s ennek szerepe volt a kínai emberek magabiztosságának erősítésében és önfejlesztő tulajdonságának kifejlődésében.

Hszi reményét fejezte ki, hogy a párt tagjai és a káderek jó példát mutatnak az olvasásban, a tanulásban, az önfejlesztésben és tehetséggondozásban; reméli, a gyerekekben is kialakulnak az olvasási szokások és ezáltal egészségesebben nőnek fel. Kifejezte abbéli reményét is, hogy  az egész társadalom fontosnak tartja az olvasást, s olyan légkört teremt, amit az olvasás szeretete és jó könyvek forgatása jellemez.

A kampány megnyitóján Huang Kunming, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága (KKP KB) propaganda osztályának vezetője felolvasta Hszi Csin-ping levelét, és elmondta, hogy ki kell építeni egy városi és vidéki területekre kiterjedő olvasásnépszerűsítő szolgáltatási rendszert. Továbbá emelni kell az olvasás minőségét és hatékonyságát az egész társadalomban, illetve az olvasás népszerűsítésén keresztül elő kell segíteni egy kultúrában erős ország felépítését.

A legújabb adatok azt mutatják, hogy a kínai felnőttek 81,3 százaléka olvas rendszeresen, szemben a 10 évvel ezelőtti 54,9 százalékkal. Kínában 494 millió „digitális olvasó” van, egy ember átlagosan 9,1 e-könyvet olvas el.

2013-ban nemzeti politikai lépésként került reflektorfénybe az olvasás országos népszerűsítése.

2022. április 24.

(China Media Group)

(x)