Két, vélhetően ittas pilótát mentett fel a szolgálat alól a SWISS légitársaság, miután a személyzet tagjai májusban, egy Genfből induló járat indulása előtt néhány órával jelezték aggályaikat a vezetőségnek – közölte kedden a légitársaság.

A SWISS tájékoztatása szerint a személyzet tagjai órákkal a tervezett indulás előtt szóltak feletteseiknek a két pilóta állapotáról, a jelentésükben pedig olyan konkrétumok szerepeltek, ami azonnali választ sürgetett. A pilótákkal még a szállodájukban, a repülőtérre indulás előtt közölték, hogy nem repülhetnek, a helyükre pedig azonnal két másik pilótát küldtek.
“A két pilóta az eset óta nem repült, az eset kivizsgálása még folyamatban van” – közölte a légitársaság, hozzátetéve, hogy a biztonsági előírások megsértését rendkívül komolyan veszik, és az ügynek munkajogi következményei is lehetnek.
Személyiségi jogokra és adatvédelmi okokra hivatkozva a SWISS sem a pilóták állampolgárságát, sem a Genfből induló járat úti célját nem hozta nyilvánosságra.
2026. július 21.
(MTI/dpa)


