Sport

NBA – Januárban kezdődik a csapattoborzó az új európai ligába

Januárban kezdődik a csapattoborzó az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) vezetésével és a nemzetközi szövetség (FIBA) támogatásával a tervek szerint 2027 októberében induló európai ligába.

Az NBA és a FIBA hétfőn közös közleményben jelentette be, hogy közelebb kerültek az újonnan induló bajnoksághoz. A jövő hónapban kezdődnek meg a tárgyalások a kiszemelt csapatokkal és azok tulajdonosaival a csatlakozásról.

A tengerentúli liga 12 európai várost – London, Manchester, Párizs, Lyon, Madrid, Barcelona, Róma, Milánó, München, Berlin, Athén, Isztambul – jelölt ki lehetséges helyszínnek, mindegyik otthona lesz egy csapatnak az NBA európai ligájában.

Ez a 12 gárda állandó résztvevő lenne, és hozzájuk csatlakozhat még négy együttes a Bajnokok Ligájából vagy hazájuk bajnokságából az elért eredmények alapján.

Andreas Zagklis, a FIBA főtitkára jelezte, a 12 tag mellett a reménybeli csatlakozók “érdem alapján”, egy szezonvégi selejtezőtorna keretében kerülhetnek be. Elvileg minden európai FIBA-tag bajnokságából el lehetne jutni a kvalifikációs eseményre.

Számos részlet még kidolgozásra vár. Például az is, hogy a négy selejtezős gárda már az első szezontól ligatag legyen-e, vagy csak a másodiktól, de az biztosnak tűnik, hogy ezeknek a gárdáknak is az NBA által kijelölt városban kell játszania, nem játszhatnak saját, kisebb méretű csarnokban.

“Különböző európai érdekelt felekkel folytatott beszélgetéseink megerősítették azt a hitünket, hogy hatalmas lehetőség rejlik egy új liga létrehozásában a földrészen” – hangsúlyozta Adam Silver, az észak-amerikai liga első számú vezetője.

Az NBA-játékosok közel hatoda európai, és a tengerentúli bajnokság a mostani szezonban is jelen van Európában, például a jövő hónapban a Memphis Grizzlies és az Orlando Magic Berlinben (január 15.), illetve Londonban (január 18.) játszik alapszakasz-mérkőzést.

2025. december 26.

(MTI)