Idén ünnepli fennállásának 35. évfordulóját a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), amely működése óta folyamatos fejlődésen ment keresztül: a jegyzett kibocsátók száma több mint tizenegyszeresére nőtt, a magyar részvénypiac átlagos napi forgalma 2025-ben meghaladta a 20 milliárd forintot, a piaci kapitalizáció pedig megközelíti a 20 ezer milliárdot – közölte a BÉT az MTI-vel hétfőn.

Az elért eredmények között kiemelték: jelenleg több mint 150 részvény- és kötvénykibocsátó papírjai érhetők el a tőzsdén, míg 1990-ben az elsőként bevezetett IBUSZ részvénye mellett 5 új kibocsátó lépett a parkettre. A kereskedést jelenleg 21 szekciótag bonyolítja le, köztük több alapító tag. A részvénypiacon a hazai és nemzetközi intézményi befektetők mellett a lakosság is aktívan kereskedik, az éves forgalom nagyságrendileg egyötöde a hazai magánszemélyekhez köthető. A részvények mellett hitelpapírok, befektetési jegyek, tőzsdén kereskedett befektetési papírok (ETF), külföldi részvények és certifikátok kereskedése is zajlik a tőzsdén, valamint határidős és opciós áru, deviza, index és részvénytermékek is elérhetők.
Az elmúlt években a BÉT maga is példát mutatott a nyilvános működés előnyeiből azzal, hogy tőzsdére lépett, tovább erősítve a hazai piac átláthatóságát. A tőzsde fejlődésének egyik leglátványosabb mutatója a BUX index 1000 pontos bázisértékről 2025 májusára 97 ezer pont fölé emelkedett, és az elmúlt két évben folyamatosan történelmi csúcsot döntött. A BUX 2023 eleje óta több mint kétszeresére növekedett, ami nemzetközi viszonylatban is figyelemre méltó teljesítmény, és jól mutatja a hazai tőkepiac erejét – értékeltek.
Az elmúlt évek piacfejlesztésének mérföldkövei között kiemelték, hogy 2016-ban útjára indult a BÉT50. A tőzsde kis- és közepes méretű vállalatokat megszólító kiadványában minden évben bemutatkozik ötven új hazai sikeres társaság, így 2025-ben már 500 céget számlál majd a BÉT50 közösség, amely számára hozzáférhetőek a tőzsde széleskörű vállalatfejlesztési szolgálatásai.
Közölték: 2017-ben elindult a BÉT Xtend piac, ami a feltörekvő középvállalatok tőzsdére lépését és növekedési terveit támogatja, ezidáig 26 társaság részvényei jelentek meg a BÉT Xtend piacon.
A Budapesti Értéktőzsde több mint 160 éves múltra tekinthet vissza: az 1864-ben alapított Budapesti Áru- és Értéktőzsde (BÁÉT) majdnem 80 évig működött Európa egyik vezető tőzsdéjeként. Míg az első világháborút kisebb kihagyásokkal sikeresen átvészelte a magyar tőzsde, Budapest ostromával 1944-ben bezártak egy időre a kapui. A rendszerváltást követően, 1990-ben indult újra a kereskedés a pesti Tőzsdén – ennek évfordulóját ünnepli most a BÉT, amelynek többségi tulajdonát 2015-ben vette át osztrák kézből a Magyar Nemzeti Bank, ezzel megágyazva a hazai tőzsde további, még lendületesebb növekedésének.
2025. 06. 23.
(MTI)