Sport

La Liga – A Real Madrid hivatalosan is elköszönt Ancelottitól

A Real Madrid hivatalosan is elköszönt Carlo Ancelottitól, a spanyol futballklub történetének legsikeresebb edzőjétől.

Az egyesület honlapján pénteken megjelent közleményben erősítette meg, hogy szombaton, a Real Sociedad elleni hazai bajnokin búcsúztatják el az olasz szakembert, akinek irányításával hat szezon alatt 15 trófeát nyert az együttes: három Bajnokok Ligája-serleg, ugyanennyi klubvilágbajnoki és Európai Szuperkupa-győzelem, két-két bajnoki, Spanyol Kupa- és Spanyol Szuperkupa-diadal fűződik a nevéhez.

“Carlo Ancelotti örökre a Real Madrid család része. Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan edzőt tudhattunk magunkénak, aki segített nekünk ennyi sikert elérni, és aki példaértékűen képviselte klubunk értékeit” – nyilatkozta Florentino Pérez, a Real Madrid elnöke.

A 65 éves tréner hivatalosan jövő hétfőtől már a brazil válogatott szövetségi kapitányaként dolgozik, ezt a dél-amerikai ország szövetsége a múlt héten jelentette be.

2025. 05. 23.

(MTI)