Pénteken Hszi Csin-ping kínai államelnök vezető nemzetközi üzletemberekkel találkozott Pekingben.

Hszi a találkozón hangsúlyozta, hogy a Kínai Népköztársaság megalakulása óta eltelt több mint 70 évben – különösen a több mint 40 éves reform és nyitás során – két „csodát” ért el az ország: gyors gazdasági fejlődést és társadalmi stabilitást. A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a külföldi vállalatok fontos résztvevői a kínai modernizációnak, és jelentős szereplők a reform és innováció terén – közölte Hszi.
Hszi rámutatott, hogy Kína évek óta a világ gazdasági növekedésének fő hajtó- és stabilizáló ereje, jelenleg maximálisan előmozdítja a kínai modellű modernizációt. „A nyitott ajtó csak egyre szélesebbre tárul, a külföldi tőke vonzásának politikája nem változott és nem is fog változni” – jegyezte meg Hszi Csin-ping.
Hszi szerint Kína most arra összpontosít, hogy csökkentse a piacra lépés küszöbét, tovább bővítse a nyitást, és biztosítsa, hogy a Kínában működő külföldi vállalatok egyenlő bánásmódban részesüljenek, és megvédjék a piaci verseny tisztességességét.
A kínai államelnök szerint a gazdasági globalizáció megállíthatatlan történelmi trend, amiben a külföldi vállalatok, különösen a multinacionális cégek fontos szerepet játszanak, és jelentős felelősségük is van a világ gazdasági rendjének fenntartásában.
Több mint 40 nemzetközi cég elnöke, vezérigazgatója, illetve kereskedelmi szövetségi képviselő vett részt a találkozón. Többek között az amerikai FedEx elnöke, a német Mercedes-Benz cég elnöke, a francia Sanofi vezérigazgatója, a brit HSBC csoport vezérigazgatója, a japán Hitachi elnöke, a dél-koreai SK Hynix elnöke és a szaúdi Aramco elnöke is beszédet tartott az eseményen.
(Wang Yuzhe – China Media Group)
2025. március 28.
(x)