Egyéb Hírek

Yunnan jövője volt napirenden a kínai államelnök tartományi szemleútján

Március 19-én és 20-án Hszi Csin-ping kínai államelnök ellátogatott a délnyugat-kínai Yunnan tartománybeli Lijiang városba és a tartomány székhelyére, Kunmingba. Szemleútja során hangsúlyozta, hogy Yunnannak végre kell hajtania a térségi fejlődésre és a Jangce-folyó gazdasági övezetének fejlesztésére vonatkozó stratégiai tervét, a magas színvonalú fejlődés előmozdítására kell összpontosítania, és új helyzetet kell teremtenie Yunnan fejlődéséhez a kínai modellű modernizáció folyamatában.

Hszi először a Lijiang városban található Lijiang Modern Virágipari Parkba látogatott, ahol egyebek mellett rámutatott, hogy a yunnani virágiparnak széleskörű kilátásai vannak, s az egész ipari láncra kell összpontosítani, hogy ez a gyönyörű ágazat a helybéliek számára boldogságot hozzon.

Hszi Lijiang ősi városban megismerkedett a történelmi és kulturális örökség védelmének és hasznosításának megerősítésével. Beszélgetett a helyi lakosokkal az üzleti körülményeikről a turistákkal pedig a tapasztalataikról. Azt kérte, hogy a helyiek foglalkozzanak többet a védelem és a fejlődés kapcsolatával, hogy ez a gyönyörű ősi város új életre keljen.

Március 20-án délelőtt Hszi meghallgatta a Yunnan tartományi pártbizottság és a kormányzat munkájáról szóló beszámolót. Elismeréssel szólt Yunnan eredményeiről, és feladatokat fogalmazott meg a jövőre vonatkozóan. Hszi hangoztatta, hogy az ipari átalakítás és korszerűsítés előmozdítása a magas színvonalú fejlődés kulcsfontosságú feladata. Mint mondta, aktívan elő kell mozdítani a magas szintű nyitást a külvilág felé, miközben az ökológiai prioritás és a zöld fejlődés útjára kell lépni, szilárd ökológiai biztonsági gátat kell építeni Délnyugat-Kínában. Meg kell erősíteni a határ menti, az etnikai csoportok által lakott területek kormányzását, hatékonyan meg kell védeni a nemzeti egységet és a határok stabilitását – jelentette ki Hszi Csin-ping.

2025. 03. 20.

(China Media Group)

(x)