Január 1-jén Hszi Csin-ping kínai államelnök és felesége, Peng Liyuan újévi üdvözlőlapot küldött az amerikai Washington Állami Gimnázium tanárai és diákjai képviselőinek.

Az üdvözlőlapban újévi jókívánságaikat fejezték ki, és elmondták, hogy 2025-ben lesz a kínai nép japán agresszió elleni háborúban és az antifasiszta világháborúban aratott győzelmének 80. évfordulója.
„A második világháború idején Kína és az Egyesült Államok közösen harcolt a békéért és az igazságosságért, és a két nép közötti barátság kiállta a vér és tűz próbáját, és örökké fog tartani. Reméljük, hogy a kínai és az amerikai fiatalok továbbra is aktívan részt vesznek abban a kezdeményezésben, amelynek keretében az elkövetkező 5 évben 50 000 amerikai fiatalt hívnak meg Kínába cserére és tanulmányútra”, hogy erősítsék a cserekapcsolatokat és a kölcsönös megértést, és továbbadják a hagyományos barátságot a világbéke előmozdítása érdekében.
Korábban a Washington Állami Gimnázium egyes diákjai és tanárai Kínába látogattak az „50 ezer 5 év alatt” kezdeményezés keretében, ezek a képviselők újévi üdvözlőlapot küldtek Hszinek és Pengnek, amelyen kínaiul azt írták, hogy „Emlékezzünk meg az ellenállási háborúban és a világ antifasiszta háborúban aratott 80. évfordulójáról. Üdvözöljük az új évet, éljen a béke, és éljen a kínai–amerikai barátság!”, s több mint száz tanár és diák írta alá az üdvözlőkártyát.
2025. 01. 02.
(China Media Group)
(x)