A kínai Államtanács december 27-én tette közzé az 5. nemzetgazdasági összeírás eredményeit.

A rendelkezésre álló adatok szerint Kína GDP-je 2023-ban megközelítette a 130 billió jüant, amivel a világ második legnagyobb gazdasága lett. Az elmúlt öt évben Kína hozzájárulása a világgazdasági növekedéshez évente átlagosan mintegy 30%-os volt, így Kína a világgazdasági fejlődés legnagyobb növekedési forrásának nevezhető. Ugyanezen a napon a Világbank megemelte a Kínára vonatkozó idei és jövő évi gazdasági növekedési előrejelzést.
Kína eddig négy összeírást hajtott végre: 2004-ben, 2008-ban, 2013-ban és 2018-ban, és hivatalosan 2023-ban kezdte meg az ötödiket. Ez nemcsak fontos eszköz Kína gazdasági fejlődésének teljes megértéséhez, hanem az ötéves tervezés fontos hivatkozási alapja is. Az 5. gazdasági összeírás eredményei szerint a másodlagos és harmadlagos iparágban tevékenykedő jogi személyek száma Kínában 52,7%-kal magasabb volt, mint öt évvel azelőtt. A 2023-ra vonatkozó felülvizsgált GDP 1 294 272 milliárd jüan volt, ami 3369 milliárd jüannal magasabb a korábban becsült adathoz képest.
Wang Xiaosong, a kínai Renmin Egyetem közgazdasági karának professzora elmondta, hogy ezek az eredmények elsősorban a kínai kormány tudományalapú és hatékony makro-ellenőrzési politikájának köszönhetőek, továbbá annak is, hogy a kor igényeinek megfelelően felgyorsították a felújuló minőségű termelőerők fejlesztését, ami elősegítette a minőségi gazdasági fejlődést, ráadásul a kínai gazdaság stabil lábakon áll, számos előnnyel és nagy potenciállal rendelkezik. Ezek mind hozzájárultak a nemzetgazdaság működésének folyamatos javulásához.
A világ második legnagyobb gazdaságaként Kína számára fontos, hogy világos képet kapjon a gazdaságáról. Az elmúlt öt évben a nemzetközi környezet mélyreható változásokon ment keresztül, beleértve a Covid-19 járványt és annak hatásait. A kihívások ellenére Kína gazdasága folyamatosan fejlődött és bizonyította erős ellenállóképességét. A kínai feldolgozóipar gyorsan helyreállt és jelentősen növelte termelési kapacitását, fenntartotta a globális ellátási lánc normál működését, és nagymértékben hozzájárult a világgazdaság stabilizálásához.
2024. december 29.
(China Media Group)
(x)