Egyéb Hírek

Idén mintegy 50 000 kilométernyi új utat adtak át a forgalomnak Kínában

A kínai Államtanács Információs Hivatala pénteken sajtótájékoztatót tartott, amelyen a kínai Közlekedési Minisztérium felelőse közölte a gazdaság magas színvonalú fejlődését szolgáló közlekedési szolgáltatásokkal kapcsolatos legfrissebb információkat.

A Közlekedési Minisztérium szerint idén Kína közlekedésgazdasági működése általánosságban stabil, folyamatosan előrehaladást mutat. A közlekedési állóeszközökbe történő éves beruházás várhatóan 3,8 billió jüan értékben fog megvalósulni, a vasutak által teljesített üzemeltetési kilométer összege meghaladja a 160 000 kilométert, ebből 46 000 kilométer vonatkozik a nagysebességű vasútra. Mintegy 50 000 kilométernyi új utat adtak át a forgalomnak, és öt új polgári közlekedési repülőtérnek adtak ki üzemeltetési tanúsítványt.

A várakozások szerint a régiókon átutazó személyforgalom éves volumene kb. 64,5 milliárd, vagyis naponta átlagosan 180 millió fő, ami 5,2%-os növekedést jelent. A kikötői áruforgalom várhatóan mintegy 17,5 milliárd tonna lesz, ami éves szinten 3,4%-os növekedést jelent, ebből a belföldi kereskedelem 1,9%-kal, a külkereskedelem áruforgalma pedig 7%-kal nőtt.

A Kínai Közlekedési Minisztérium szerint jövőre nagyobb figyelmet fordítanak a közlekedési és a logisztikai hálózat javítására, illetve a közlekedési rendszer, a vasút, az általános légi közlekedés és az alacsony magasságú gazdaság reformjának előmozdítására.

2024. december 27.

(China Media Group)

(x)