A China Media Group (CMG) és a Kínai Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium közös produkciójában készült „Harmony in Diversity” című, a nemzetközi kulturális cserékről szóló televíziós műsor első epizódját december 7-én mutatták be a CMG CCTV-1 csatornáján.

A műsor művészi előadásokat, helyszíni látogatásokat és kulturális előadásokat ötvözve ünnepli a kínai és a világ zenei hagyományainak fúzióját. Kínai és világzenei művek egyaránt a középpontban voltak, kiemelve a kultúrák közötti harmóniát és kreatív interakciókat.

A műsor első epizódjának forgatási helyszíne a délnyugat-kínai Guizhou, illetve Jiangxi tartomány, ahol a különböző országokból érkezett vendégek csatlakoztak egy helyi Super League focicsapathoz egy nemzetközi barátságos mérkőzésen, Jingdezhenben gazdag kulturális csereprogramok voltak a kínai és a külföldi keramikusok között. A China Oriental Performing Arts Group táncművészei egy híres táncdrámából válogattak „A porcelán árnyéka” címmel, amely a táncosok testbeszédén keresztül mutatta be a porcelán egyedi varázsát. Az egyik műsorvezető megjelent a pekingi Kínai Nemzeti Múzeumban is, ahol a kiterjesztett valóság (AR) technológia segítségével életre keltették a Notre Dame katedrális történetét és örökségét. A Notre Dame de Paris december 8-ai újranyitásának tiszteletére a műsorban felcsendült a Belle, a Notre Dame de Paris című musical részlete is, amelyet egy-egy olasz, kínai és francia énekes közösen énekeltek.

A csere és a kölcsönös megértés a hajtóereje az emberi civilizáció fejlődésének. A Harmónia a sokféleségben című műsor pedig a szemléletes példája annak, hogy a civilizációk együttélésével és cserékkel megoldhatók a nézeteltérések és a konfliktusok.
(China Media Group)
2024. december 21.
(x)