Egyéb Hírek

Hszi Csin-ping a stratégiai önbizalom fenntartását hangsúlyozta az „Övezet és Út” fejlesztése kapcsán

Hszi Csin-ping kínai államelnök a stratégiai önbizalom megtartását és a bátor végrehajtás szükségességét, valamint a magas színvonalú együttműködés átfogó előmozdítását hangsúlyozta a 4. „Övezet és Út” kezdeményezés fejlesztésével foglalkozó szimpóziumon december 2-án, Pekingben.

Hszi Csin-ping közölte, hogy a kezdeményezést 2013-ben jelentették be, azóta egyre bővülnek az együttműködések, nagyobb a befolyása, és jelentős eredményeket értek el a résztvevő országok a barátság előmozdításában és a gazdaság fejlesztésében.

Hszi felszólított, hogy a jelenlegi nehéz és bonyolult nemzetközi környezetben Kína újabb lehetőségek megteremtésével segítse a kezdeményezés közös építését.

A kínai államelnök szerint a kezdeményezés közös építése a magas színvonalú fejlesztési szakaszba lépett, amelynek során koordinálják az infrastrukturális építkezéseket és a szabályok létrehozását a népek közötti jobb megismeréssel.

Hszi Csin-ping hangsúlyozta, hogy mind a nagy projekteket, mind a megélhetéssel kapcsolatos kisebb programokat végre kell hajtani, és a hagyományos területi együttműködések konszolidálásával több feltörekvő területen is bővíteni kell az együttműködéseket.

A kezdeményezési rendszer tökéletesítése kapcsán Hszi elnök rámutatott, hogy stabilabban kell fejleszteni többek között az ipari és ellátási lánc együttműködési rendszerét, a nemzetközi kommunikációs rendszert és a korrupcióellenes rendszert is.

(Wang Yuzhe – China Media Group)

2024. december 3.

(x)