Egyéb Hírek

Hszi Csin-ping az innovációról és a reformról

Hszi Csin-ping, a KKP főtitkára kedden a Központi Pártiskolában hangsúlyozta, hogy az innováció egy olyan fontos elv, amelyet a reformok elmélyítése során mindig szem előtt kell tartani. „Fenn kell tartanunk a párt általános vezetését, a marxizmust és a kínai modellű szocializmust, és soha, semmilyen körülmények között nem szabad meginognunk” – mondta Hszi.

A főtitkár közölte, hogy alkalmazkodni kell a kor új fejlődési irányzataihoz, a gazdasági rendszer reformjára kell összpontosítani, és elő kell mozdítani az innovációt elméletben, gyakorlatban, a rendszerben és a kultúrában egyaránt.

A reformmal és a nyitással kapcsolatban Hszi rámutatott, hogy ragaszkodni kell a reform és a nyitás egységéhez, az intézményi nyitást folyamatosan bővíteni kell, továbbá igazodni kell a nemzetközi színvonalú gazdasági és kereskedelmi szabályokhoz. „Tovább kell mélyítenünk a külkereskedelem, a külföldi befektetések és a külföldön történő befektetések irányítási rendszereinek reformját, és olyan első osztályú üzleti környezetet kell kialakítanunk, amely piacorientált és törvényeken alapul” – tette hozzá a kínai pártfőtitkár.

(Hao Yue – China Media Group)

2024. november 1.

(x)