Egyéb Hírek

A KKP hangsúlyozta, hogy erősíteni kell az egységek vezetőségi tagjainak politikai felelősségét

A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának Politikai Bizottsága hétfői ülésén hangsúlyozta, hogy a párt- és állami szerveknél, valamint a központi pénzügyi vállalkozásoknál megerősödött a pártépítés, de a hiányosságokat még pótolni kell. Erősíteni kell az egyes egységek vezetőségi tagjainak politikai felelősségét, és erősíteni kell a helyreigazítás felügyeletét, hangoztatták az ülésen.

Az ülésen közölték, hogy gondosan végre kell hajtani a KKP 20. Központi Bizottsága harmadik plenáris ülésének döntéseit, aktívan elő kell segíteni a reformfeladatok végrehajtását, meg kell erősíteni a vezetői csapat felépítését, valamint szigorúan be meg kell valósítani a demokratikus centralizmust.

A korrupcióellenességgel kapcsolatban az ülésen kiemelték a párt szigorú kormányzásának elmélyítését, a korrupció elleni küzdelem végső lebonyolítását, a hatalomelosztás és a működéskorlátozási mechanizmusok folyamatos javítását, valamint a korrupciós problémák megelőzésének és kezelésének normalizálását.

2024. 10. 28.

(Hao Yue – China Media Group)

(x)