Gazdaság Kína

A 3. Kínai Nemzetközi Fogyasztási Expó várja a belföldi és külföldi vendégeket

Április 10. és 15. között Hajnan tartomány Haikou városában rendezik meg a 3. Kínai Nemzetközi Fogyasztási Expót. Az expó előkészületei az utolsó szakaszba értek.

Az expó teljes kiállítási területe eléri a 120 000 négyzetmétert, vagyis 20%-kal nagyobb az előzőnél. A kiállításon több mint 3100 ismert márka gyártói vesznek részt, több mint 60 országból és régióból. A kiállítás és vásár vendégországa Olaszország lesz, 147 márkával. A kiállítási területe mintegy 1800 négyzetméter, ami csaknem a kétszerese az előzőnek.

Seng Csiu-ping kínai kereskedelmi miniszterhelyettes az eseménnyel kapcsolatban elmondta, hét ország tisztviselői és nemzetközi szervezetek vezetői erősítették meg, hogy offline vesznek részt a kapcsolódó konferencián. Fortune 500-as cégeknek, illetve iparági vezető vállalatoknak közel 30 globális vezérigazgatója lesz jelen, szintén offline. Összesen 30 tartományból, autonóm régióból és önkormányzatból érkeznek kereskedői delegációk a kiállításra, az érdeklődők és a látogatók száma pedig várhatóan meghaladja majd az 50 ezer főt. A kiállítás ideje alatt több mint 100 fórumot és szemináriumot tartanak, továbbá kereskedelmi tárgyalásokra és befektetési promóciókra is sor kerül.

A Fogyasztási Expónak tíznél is több területe lesz, köztük megtalálhatóak lesznek majd nagy szupermarketek, valamint e-kereskedelemmel, kiskereskedelemmel és vámmentességgel foglalkozó standok. A különféle előkészítő munkák jelenleg a legutolsó fázisban járnak.

Ni Csiang, Hajnan tartomány népi kormányzatának helyettes kormányzója közölte, az új termékek bemutatójára fognak összpontosítani. Sok márka 1000-nél is több új terméket bocsátott ki. Száznál is több rendezvény lesz, köztük tematikus fórumok, promóciós találkozók, együttműködő partner-kereső találkozók és szemináriumok.

2023. április 6.

(China Media Group)

(x)