Sport

Sinner legyőzte a világelső Alcarazt

A tizedik helyen kiemelt olasz Jannik Sinner három szettben legyőzte a világelső spanyol Carlos Alcarazt a Miamiban zajló keménypályás tenisztorna férfiversenyének második elődöntőjében, péntek este.

Sinner már az első játszmát is kiválóan kezdte, 4:1-re ellépett, ám a világranglista első helyezettje fordítani tudott. Már 6:5-nél is volt egy játszmalabdája, amit nem tudott kihasználni, de a rövidítésben sikerrel járt. A folytatásban valamivel pontosabban, kevesebb hibával teniszezett az olasz, a kulcsfontosságú pillanatokban néha szerencséje is volt, így 3 óra 3 perc után győzelmet ünnepelhetett.
    

Sinnernek ez lesz a tizedik döntője az ATP-sorozatban, eddigi mérlege hét győzelem és két vereség. Legutóbb februárban Rotterdamban volt finalista, ahol kikapott az orosz Danyiil Medvegyevtől, akivel vasárnap is találkozik. Utóbbi a 32. fináléjára készülhet, eddig 18 alkalommal szerezte meg a trófeát.
    

A nőknél a wimbledoni címvédő, 13 mérkőzés óta veretlen kazah Jelena Ribakina ellenfele a 15. helyen kiemelt cseh Petra Kvitová lesz a döntőben. Utóbbi a pénteki elődöntőben két szoros szettben búcsúztatta a román Sorana Cirsteát. Ribakinának a szombati lesz a 13. fináléja a WTA-sorozatban, eddig négyszer nyert és nyolcszor veszített, Kvitová mutatója eddig 29 siker és 11 vereség.

2023. április 1.

(MTI/AP/dpa)