Az irániak elleni csütörtöki (mai) mérkőzés után vasárnap Irak nemzeti együttesével vív barátságos mérkőzést az orosz labdarúgó-válogatott.
Teheránból hazarepülve a szbornaja Szentpéterváron, a Gazprom Arénában találkozik az iraki csapattal – adta hírül a TASZSZ állami hírügynökség az orosz szövetség bejelentésére hivatkozva.
Az orosz válogatott – az ukrajnai háború tavaly februári elindítása után hozott FIFA- és UEFA-szankciók miatt – kikerült a sportág nemzetközi vérkeringéséből, nem juthatott ki a múlt év végi katari világbajnokságra, az új Európa-bajnoki selejtezősorozatban sem vehet részt, így barátságos felkészülési meccsekre korlátozódik játéklehetősége. Tavaly három ilyen mérkőzésen lépett pályára, egyformán volt szovjet tagköztársaságok csapataival, szeptemberben a kirgiz, novemberben a tádzsik és az üzbég válogatottal szemben.
Idén az iráni és iraki válogatottak elleni meccsek jelentik az oroszok számára az első fellépéseket.
2023. március 23.
(MTI/TASZSZ)