Wang Yi kínai külügyminiszter december 25-én Pekingben nyilatkozott a 2022-es nemzetközi helyzetről és kínai külpolitikáról szóló ülés megnyitóján, amelyben kifejtette, hogy 2022-ben a kínai diplomácia jól haladt a globális nehézségek ellenére is.

Wang Yi közölte, hogy Hszi Csin-ping kínai államelnök tervezésével és irányításával végrehajtották a kínai modellű külpolitikát, és ezzel Kína hozzájárult a világ békéjéhez és közös fejlődéséhez. Több fontos eredményt értek el a csúcstalálkozókon: fenntartották a nagyhatalmak közötti stratégiai stabilitást, a nyitási politika végrehajtásával közösen építették az ázsiai nagycsaládot, összegyűjtötték a fejlődő országok erejét és jól működtek együtt, nagyhatalomként megoldották a globális kihívásokat, megvédték az ország szuverenitását, fontos szerepet játszottak a globális gazdaság helyreállításában, megvédték a külföldön élő kínai származásúak érdekeit, mondta a kínai diplomácia vezetője.
Wang Yi többek között bemutatta a 2023-as külügyi feladatait is. Jobb szolgáltatást nyújtanak a vezetői találkozóknak, terveket dolgoznak ki a külügyi munkákhoz, összegyűjtik a globális rendezés erőit, a diplomácia jobb szolgáltatásokkal látja el az ország magas minőségű fejlődését, mondta Wang Yi.
2022. december 26.
(China Media Group)
(x)


