A délnyugat-kínai Szecsuan tartománybeli Xiaojin járáshoz tartozó Maoshui faluban olyan turisztikai központ épül, amely kiválóan integrálja a kertészkedést, a rózsafeldolgozást és az idegenforgalmat.
Chen Wanghui (Csen Vang-huj), aki a faluban ment férjhez és 2008 óta a KKP tagja, most Maoshui falu vezetője. Elmondta, hogyan készül a rózsából illóolaj és akár virágos torta is. Jó példája ez az első, a második és a harmadik említett iparág kombinálásának.
Xiaojin járás a Jiajin-hegy lábánál fekszik, tengerszint feletti 3 000 méteres magasságban. Régen a falusiak itt burgonyát, kukoricát és más hagyományos növényeket termesztettek, de ebből soha nem gazdagodtak meg. Chen Wanghui 7 olyan tartományt is felkeresett, ahol rózsát termesztenek, majd különféle elemzések és tanulmányok alapos átolvasása után úgy döntött, ők is belefognak. Saját pénzén palántákat vásárolt és átadta azokat a falusiaknak. Kertészeket hívott el, hogy lépésről lépésre tanítsák meg a helyieknek a rózsák ültetésének és nevelésének tudományát a hegyvidéki terepen.

A falusiak jövedelme ettől kezdve folyamatos növekedett. Chen Wanghui üzemet létesített a rózsából készült termékek feldolgozására, az ipari lánc bővítése érdekében létrehozta a vállalatok, a gazdák és a mezőgazdasági szövetkezetek közös integrált fejlődési modelljét. A rózsatermesztés és -feldolgozás mára Xiaojin járás fellendülésének egyik vezető iparágává vált. Az ültetési terület elérte a 15 000 hektárt.
„A legnagyobb álmom, hogy a virágtermesztőknek ne legyenek anyagi gondjai, és együtt gazdagodjanak meg”- nyilatkozta Chen Wanghui.
2022. október 13.
(China Media Group)
(x)


