Gazdaság

Az első félévben csaknem 75 ezer ingatlan-adásvétel történt

Az ingatlanpiacon csaknem 75 ezer adásvétel történt az első félévben, 10 százalékkal kevesebb a tavalyinál, de 25 százalékkal több, mint a járvány sújtotta 2020-ban – közölte a Duna House kedden az MTI-vel.

Az emelkedő kamatkörnyezet miatt a második félévben visszafogottabb ingatlanpiaci forgalommal számolnak a szakemberek. A kifutó Zöld otthon hitelprogram miatt a jelzáloghitel-piacon is csökkenő tendencia érvényesült júniusban. A Duna House becslése szerint a júniusi 120 milliárd összegű lakáshitel kevesebb az előző hónaphoz és a tavalyi azonos időszakhoz képest is. Az első félévben azonban – a Magyar Nemzeti Bank első négyhavi tényadata és a Duna House májusi és júniusi becslése alapján – az emberek 753 milliárd forint lakáscélú jelzáloghitelt vettek fel, ami 26 százalékos növekedés a tavalyi első félévhez képest. 
    

Arra is kitértek, hogy a változó kamatkörnyezetben már nem jellemző, hogy az ügyfelek 5 évnél rövidebb kamatperiódusú jelzáloghitelt válasszanak. A legalább 10 évig fix kamatozású hitelek aránya a legmagasabb, országosan 85-90 százalék. Budapesten zömében 20 millió forint feletti az átlagos hitelösszeg, vidéken kevesebb kiegészítés is elegendő az otthonteremtéshez. A hitelfelvevők 25,2 százaléka csatolt családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylést is csatolt a hitelkérelméhez, ez az előző negyedévhez képest országosan 7 százalékpontot emelt a támogatás népszerűségén.
    

A második negyedévben mind Budán, mind Pesten a 40-60 négyzetméter közötti ingatlanok voltak a legnépszerűbbek az ingatlanvásárlók körében. Budán az értékesített ingatlanok 56 százaléka 900 ezer forintos négyzetméterár felett kelt el. A főváros pesti oldalán is a 900 ezer forint feletti négyzetméterárú ingatlanok domináltak a piacon.
    

Vidéken a 40-60 négyzetméteres, valamint a 60-80 négyzetméteres ingatlanok keltek el a legnagyobb számban, a tranzakciók 29, illetve 22 százaléka tartozott ezekbe a kategóriákba. Az országosan értékesített ingatlanok 30 százalékánál a négyzetméterár 250 ezer forint alatt maradt, 12 százalékuknál pedig meghaladta a 600 ezer forintot.

2022. július 20.

(MTI)