Kultúra

Eredményes évadot zárt a Pesti Magyar Színház

Eredményes évadot zárt a Pesti Magyar Színház, amely a 2021/22-es szezonban összesen 330 előadást tartott, látogatottsága 90 százalék felett volt – közölte a színház kedden az MTI-vel.    

A közleményben kiemelik, hogy a pandémia ellenére mindössze 12 előadásuk maradt el, köszönhetően annak, hogy a társulat tagjai beugrással, helyettesítéssel oldották meg a hirtelen kialakult helyzeteket.    

A jövő évadban, amely a Kalandok évada címet kapta, többek között két új bemutatóval készül a színház. A Madagaszkár, zenés kalandtúra című musical premierjét november 5-én és 6-án tartják, továbbá 2023 második felében mutatják be Márai Sándor Az igazi című színművét a Sinkovits Imre Színpadon, Paczolay Béla rendezésében, valamint további produkciók színpadra állításáról is tárgyalások zajlanak – olvasható a közleményben.    

Mint kiemelik, a teátrum repertoárja önálló estekkel is bővül ősztől. Az új bemutatókon túl 18 produkciót tartanak repertoáron.    

A színház következő évadban, amelynek középpontjában többek között a társulat alapításának 185. és a színház megnyitásának 125. évfordulója áll, több programsorozattal, élményprogramokkal és tematikus eseményekkel készül.    

A teátrum tájékoztatása szerint a csütörtöki évadzáró társulati ülésén Zalán János igazgató értékelte az idei évadot.    

A Pesti Magyar Színház az idei évadban is folytatta gyermek- és ifjúsági színházi profiljának építését – emelik ki a közleményben, amely szerint a kitűzött célokat sikerült megvalósítaniuk, annak ellenére, hogy az évad első fele továbbra is a pandémia jegyében telt.    

A repertoáron lévő produkciók mellett négy új előadás született. A Tizenhét hattyúk című monodrámát Cserhalmi György állította színpadra. Létrehoztak egy TIE (Theatre in Education), azaz komplex színházi nevelési előadást Rojik Tamás Szárazság című regényének színpadi adaptációjával. Bemutatták az Oliver! című musicalt, Szente Vajk rendezésében. A PMSZ 2.0 sorozat első produkcióját, Az ABC küldetést interaktív digitális színházi előadásként tűzték műsorra.    

A közleményben kiemelik: a Pesti Magyar Színház immár hetedik éve kiemelt figyelmet fordít az akadálymentesítésre. Az előadások nagy többségét akadálymentesítve élvezheti a közönség, valamint a következő évadban külön programokkal is készülnek ezen a téren.    

Mint írják, az évadzárón átadták a színház elismeréseit. A teátrum által 2003-ban alapított Főnix-díjat a 2021/2022-es szezon végén is három kategóriában adták ki. A társulat szavazatai alapján az évad legjobb női főszereplője Péteri Lilla, az évad legjobb férfi főszereplője Keresztény Tamás színművész lett. Az igazgatóság döntése alapján a Főnix-különdíj tulajdonosa Laczó Zsófia szervezési osztályvezető-helyettes lett.    

Az idei évtől közönségdíjakat is átadnak, négy kategória jelöltjeire voksolhattak a nézők. Az évad legjobb gyermekszínésze Farkas Olivér, legjobb színésze Pásztor Ádám, legjobb színésznője Péteri Lilla és Bede-Fazekas Anna lett. A közönség szavazatai alapján az évad legjobb előadása a Valahol Európában.

2022. június 21.

(MTI)