Sport

Férfi kézilabda BL – Sipos Adrián: a vereség kizárólag a mi hibánk

A beálló Sipos Adrián szerint kizárólag a Telekom Veszprém hibája, hogy 37-35-re elveszítette a férfi kézilabda Bajnokok Ligája szombati elődöntőjét a lengyel Lomza Vive Kielcével szemben.    

Az első félidőben a magyar csapat három góllal is vezetett, a szünetben 18-16 volt az állás, a folytatásban viszont gyorsan egyenlített a Kielce, a kapusa hétméterest védett, a veszprémiek közül Blaz Blagotinsek piros lapot kapott, majd a lengyelek egy 6-1-es sorozatot produkáltak.    

“Az ő játékuk javult, támadásban pontosabbak voltak, mi viszont sokkal-sokkal rosszabbul játszottunk, mint ahogy szerettünk volna, illetve ahogy megbeszéltük. A második félidőre nagyon jól jöttek ki a lengyelek, nagyon taktikusan játszottak, nem gyorsították a játékot, csak akkor, amikor kellett” – nyilatkozta a lefújás után Sipos Adrián az MTI-nek.    

Mint mondta, a szünet után némileg szétesően játszottak, elkezdtek kapkodni, amikor ellenfelük kezdte uralni a meccset.    

“Nagyon sok kiállításunk és nagyon sok technikai hibánk volt, ami hátráltatta a csapatot. A második félidőben nem a saját játékunkat játszottuk, úgyhogy szerintem ez a vereség csak és kizárólag a mi hibánk, nagyon sajnálom” – közölte a védekezőspecialista.    

A veszprémieket nyolc alkalommal sújtották kiállítással a bírók. Sipos szerint játékstílusban alkalmazkodniuk kellett volna a játékvezetői felfogáshoz, de a legnagyobb hibának azt nevezte, hogy belementek abba a játékba, amit a lengyelek akartak.    

A játékosoknak rendkívül kevés idejük van a pihenésre és a felkészülésre, hiszen vasárnap 15.15-től rendezik a bronzmérkőzést.    

“Nagyon nehéz ilyenkor, nagyon kevés az idő, hogy túltegyük magunkat egy ilyen meccsen, ahol a második félidő nagyon rosszul sikerült, de azért vagyunk profi sportolók, hogy minél hamarabb megoldjuk ezt, és holnap bronzérmet szerezzünk” – szögezte le Sipos.    

Ligetvári Patrik kifejtette, arra készültek, hogy minél nagyobb tempót diktáljanak, minél inkább átrohanjanak ellenfelükön, és ez nagyon jól működött az első felvonásban.    

“Ezt próbáltuk folytatni a második félidőben is, de támadásban és védekezésben is túlságosan sokat hibáztunk. Ezt a Kielce kihasználta, ezzel nyerte meg a mérkőzést, a végén már nem volt időnk fordítani” – vélekedett.    

A Siposhoz hasonlóan az első kölni négyes döntőjén szereplő Ligetvári hozzátette, teljesen más itt a hangulat, ennyi ember előtt játszani különleges élmény.    

“Nagyon szépen köszönjük a szurkolóinknak, hogy pénzt, időt, energiát fordítottak arra, hogy elkísérjenek minket. Vasárnap mindent megteszünk, hogy győzelemmel és éremmel zárjuk a szezont” – mondta.

2022. június 18.

(MTI)