Gazdaság

Régiós terjeszkedést tervez a Caza Pizzabar

Mintegy 5 millió dollárt fektet be néhány éven belül a vendéglátásba a régióban – ennek egy  részét Magyarországon – Alex Hemingway amerikai származású, Magyarországon élő üzletember, akinek cége, az IHGroup Kft. új éttermet nyitott Budapesten.    

A kaliforniai recept alapján készült pizzát kínáló Caza Pizzabar étteremlánc első egységét 2-3 éven belül a környező országokban újabbak követik – közölte Alex Hemingway tulajdonos-üzemeltető az MTI érdeklődésére.    

A Hemingway család 25 éve van jelen a vendéglátóiparban. Alex Hemingway apja, George F. Hemingway nevéhez fűződik a Bonbon Hemingway delikát-hálózat, valamint ők nyitották meg Magyarországon az első Pizza Hut-ot és a KFC láncot is. Korábban George F. Hemingwaynek 180 étterme volt Magyarországon, ezeknek már nem ők a tulajdonosai.    

Az IHGroup Kft.-t 2017-ben alapították, ennek keretében nyílt meg most a Caza Pizzabar, amely indulásakor 20 dolgozót foglalkoztat. Nagy odafigyeléssel választották meg helyi együttműködő partnereiket, előnyben részesítik a magyar termelőket – hangsúlyozta az üzletember.    

Alex Hemingway elmondta: hisznek Magyarországban, ezért is hoznak új márkát a magyar piacra. A tulajdonos szerint a járvány utáni talpraállás mind a turizmusban, mind a napi működésben a régióban Magyarországon lesz az egyik leggyorsabb. Az új étterem az Erzsébet téren van, és bizakodóak a forgalmat illetően. Várakozásaik szerint a hasonló méretű éttermek az idén a nyár végére érhetik el a koronavírus előtti időszak forgalmát, amennyiben nem lesznek újabb jelentős korlátozások – jegyezte meg.    

Kitért arra, hogy az új éttermet a fenntarthatóság jegyében alakították ki, egyebek között újrafeldolgozott fából készült bútorokat használnak, és csak biológiailag lebomló csomagolóanyagot használnak.      

A nyilvános cégadatok szerint a 2020-ban 15 dolgozót foglalkoztató cégnek nem keletkezett árbevétele 2019 óta, veszteséget termelt.

2022. február 20.

(MTI)