Színes-érdekes

Erdő Péter: Ferenc pápa nagyon pozitívan értékeli a magyar állam- és kormányfővel tartott találkozót

Az Áder Jánossal és Orbán Viktorral tartott találkozót külön kiemelte budapesti látogatásának eseményei közül Ferenc pápa, aki elismeréssel szólt a magyarországi hívők közösségéről is – számolt be az egyházfővel tartott magánkihallgatásán elhangzottakról Erdő Péter bíboros az MTI-nek szombat este.     

A bíboros elmondta: Ferenc pápa külön kiemelte, valamint “nagyon szívélyesnek és pozitívnak” nevezte a magyar állami vezetőkkel szeptember 12-én zajlott beszélgetést.     

“Nagy elismeréssel szólt a magyarországi hívők közösségéről, amely szerinte a történelem fordulatai közepette is meg tudta élni és meg tudta valósítani, hogy Jézus Krisztus kerüljön a középpontba”- mondta Erdő Péter.     

Hozzátette, a vatikáni tudósítók számára pozitív meglepetésnek számított, hogy Budapesten nem “folklorisztikus, vidéki Európát” találtak, hanem “fiatalos légkört, urbánus érzelemvilágot”.

2021. szeptember 26.

(MTI)