Koronavírus

Koronavírus – Romániában meghaladta az ötszázat a napi esetszám

Romániában három hónap után először ismét meghaladta kedden az ötszázat a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a kórházi kezelésre szoruló fertőzötteké pedig két hónap után először ismét meghaladta az ezret.    

A stratégiai kommunikációs törzs keddi jelentésében szereplő 544 új fertőzés csaknem duplája az utóbbi két hét átlagának. A járvány jelentős gyorsulását jelzi az is, hogy az utóbbi hét napon 55 százalékkal több fertőzést regisztráltak, mint a megelőző hét napon.    

Kedden újabb hat koronavírusos beteg haláláról számoltak be hatóságok: ez másfélszerese az utóbbi két hét átlagának.    

A kórházakban kezelt fertőzöttek száma 1029-re, az intenzív osztályon  ápolt súlyos betegeké pedig 126-ra emelkedett.    

A 19,3 milliós lakosságú Romániában eddig ötmillió 133 ezer ember – a beoltható, 12 feletti lakosság 30,3 százaléka –  kapott legalább egy adag, koronavírus elleni vakcinát. Az oltási kampány kezdete óta kedden először csökkent nyolcezer alá az újonnan beoltottak napi átlagos száma.

2021. augusztus 18.

(MTI)