Az előzetes nevezési listák alapján mindkét nemben nagyon erős és népes mezőny gyűlik majd össze a február végén, március elején sorra kerülő budapesti nemzetközi fedett pályás öttusaversenyre.
Amint az a hazai szövetség honlapján olvasható, a férfiaknál 90, a nőknél 74 versenyző jelezte indulási szándékát – köztük 27, illetve 21 magyar -, és mindkét mezőnyben 19 ország öttusázói szerepelnek. Indulnak egyéni világbajnokok – Marosi Ádám, a brit James Cooke és a francia Valentin Belaud, valamint Kovács Sarolta, az orosz Gulnaz Gubajdullina és a fehérorosz Volha Szilkina -, valamint további vb-érmesek.
A verseny népszerűsége nem véletlen, mivel a koronavírus-járvány miatt egy éve nem rendeztek nemzetközi viadalt a felnőttek számára, a mostani alkalom pedig jó lehetőség az aktuális erőviszonyok felmérésére, tapasztalatok gyűjtésére. Már csak azért is, mert nem sokkal később, március negyedik hetében, ugyancsak Budapesten kezdődik majd az idei világkupa-sorozat, melynek állomásain pontokat lehet szerezni az olimpiai kvalifikációs ranglistára.
A vk-széria közel egy éve, március közepén szakadt félbe. Az első versenyt, Kairóban még meg tudták rendezni, azon a férfiaknál Marosi Ádám győzött.
A budapesti Peridot fedett pályás viadalon február 27-én és 28-án a női és a férfi selejtezőt bonyolítják le, majd március 1-jén ás 2-án következnek a döntők.
A magyarok közül eddig Demeter Bence és Kovács Sarolta rendelkezik tokiói kvótával.
2021. február 17.
(MTI)