Bűnügy

Rablás és bántalmazás miatt ítélt el fiatalokat a bíróság

A bíróság három rendbeli, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt ítélt el öt fiatalt fogházra, javítóintézeti nevelésre, illetve egyiküket fegyházra – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint a négy fiatalkorú és egy 18 éves fiatal felnőtt 2019. március 9-én 22 óra körül a XI. kerületi Gellért-hegyen találkozott két kiskorúval. Bántalmazták őket, majd elvették értékeiket. A támadók karórát, fülhallgatót, mobiltelefont, baseball sapkát zsákmányoltak.
    
A fiatalok ezután 23 óra körül, a XI. kerületi Móricz Zsigmond körtéren szólítottak le egy kiskorút, és követelték, hogy adja át a nála lévő hangszórót. Erre a sértett erre nem volt hajlandó, de bántalmazás után elvették tőle. A rendőrség még aznap éjjel elfogta mind az öt támadót, akiket őrizetbe is vettek.
    
A Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség a fiatalok ellen három rendbeli csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Budai Központi Kerületi Bíróságon, hármuk ellen letöltendő szabadságvesztés büntetést és közügyektől eltiltást, kettejükkel szemben javítóintézeti nevelést indítványozva.
    
A bíróság az eredményes vádképviselet alapján – a vád szerinti minősítésekkel egyezően – bűnösnek mondta ki a fiatalokat. A bíró egyiküket 2 év 6 hónap fiatalkorúak börtönére, másikukat 1 év 10 hónap fiatalkorúak fogházára, kettő további fiatalkorút 3-3 év javítóintézeti nevelésre, a fiatal felnőttet 4 év fegyházbüntetésre ítélte. Az ítélet az 1 év 10 hónap fiatalkorúak fogházára ítélt vádlott vonatkozásában jogerős, társaival szemben védelmi fellebbezések miatt másodfokon a Fővárosi Törvényszéken folytatódik – áll a közleményben.

2021. február 2.

(MTI)