Kína Sport

NBA – Kínában nyílik a legnagyobb ajándékbolt

A kínai Kuangcsouban nyitja meg legnagyobb ajándékboltját az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA).

“Az üzlet nemcsak mezeket és cipőket árusító hely lesz, hanem egy olyan platform, ahol a szurkolók kommunikálhatnak velünk” – közölte Tung Kajsen, az NBA kínai alelnöke.
    

A 2680 négyzetméteres, háromszintes ajándékbolt félemeletén egy kiállítást rendeznek be emléktárgyakból, az első emeleten a Nike sportszergyártó, a másodikon pedig az NBA sajátmárkás termékei kaphatók majd.
    
A kínai állami televízió (CCTV) októberben egyéves szünet után közvetített ismét NBA-mérkőzést. Az adó tavaly azt követően szüntette meg a meccsek sugárzását, hogy Daryl Morey a Houston Rockets igazgatójaként közösségi oldalán Hongkongot támogató bejegyzést tett közzé. Adam Silver, az NBA vezetője még a koronavírus-járvány előtt úgy fogalmazott, hogy a kínaiakkal fennálló feszült kapcsolat miatt 400 millió dolláros bevételtől eshet el a liga.

2020. november 10.

(MTI/Hszinhua)