Hangforrás címmel interaktív zenei és hangszertörténeti fesztivált rendeznek a budapesti Benczúr Házban november 13. és 15. között.
Az esemény főszereplői a régi korok hangszerei lesznek, a reneszánsz, a barokk és a romantika korának klasszikus darabjai régi hangszereken szólalnak meg. A fesztiválon az előadások és a kiállítások mellett koncertekkel is várják az érdeklődőket – hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.
Schallinger-Foidl Artúr orgonaművész, a fesztivál szervezője elmondta: a kiállításon a hangszerek hangszercsaládokra bontva szólalnak meg. A látogatók testközelből ismerkedhetnek meg a legkülönlegesebb történelmi hangszerekkel, szakemberek és mesterek segítségével. A napközben látogatható tárlat mellett, este ingyenes koncertekkel várják az érdeklődőket. Első napon november 13-án, pénteken, a Bacchus Consort koncertjét hallhatja a közönség, a zenei anyag gerincét egy perui kódex alkotja – mondta.
A második napon Szabó Balázs Junior Prima díjas orgonaművész szólóestjét hallhatja a közönség. Az esten különleges billentyűs hangszerek szólalnak meg, például Liszt Ferenc különleges és kedvenc hangszere, a Piano-orgue. A háromnapos fesztivál zárókoncertjén Telemann zenéje kerül a középpontba – ismertette a programot a fesztivál szervezője.
2020. november 5.
(MTI)