Koronavírus

Koronavírus – WHO: ősszel emelkedhet a halálos áldozatok száma Európában

Emelkedhet a Covid-19 halálos áldozatainak a száma ősszel Európában – mondta hétfőn újságíróknak az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője.

“Október és november nehezebb lesz, magasabb halálozási arány vár ránk” – jelentette ki Hans Kluge, hozzátéve mindazonáltal azt is: biztos benne, hogy a járvány “valamikor véget fog érni”.
    

Mindazonáltal óvatosságra intett a vakcinával kapcsolatban, leszögezve: korántsem biztos, hogy az oltóanyag elkészülte egyben a járvány végét jelenti majd.
    

“Még azt sem tudjuk, vajon mindenkinél hatásos lesz-e a vakcina. A jelenlegi tudásunk szerint vannak, akiknél igen, másoknál viszont nem” – mondta Kluge, és hozzátette, hogy az eltérő vakcinák rendelése pedig “logisztikai rémálomhoz” vezethet.
    

“A járványnak akkor lesz vége, amikor megtanulunk együtt élni vele, mint egy közösség. Ez pedig rajtunk múlik” – mondta.
    

A nyáron a kontinensen – különösen Spanyolországban és Franciaországban – emelkedett a fertőzésszám, pénteken a világszervezet európai regionális irodája alá tartozó 55 országban több mint 51 ezer új fertőzést regisztráltak, többet, mint a járvány eddigi csúcsának számító áprilisban.
    

Ugyanakkor azonban a vírus okozta Covid-19 betegség halálos áldozatainak a számában nem állt be jelentős növekedés.
    

A WHO európai regionális irodája hétfőn és kedden a tagországok részvételével járványügyi megbeszélést tart.

2020. szeptember 14.

(MTI)