Keddtől folyamatos az akut érsebészeti ellátás ügyeleti rendszere Budapesten és Pest megyében – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-t.
A közlemény szerint a biztonságos és magas színvonalú betegellátásért a hét budapesti és a Pest megyei centrum az eddigi forgórendszer helyett mostantól folyamatos ügyeleti ellátásra tér át a saját területén a hét minden napján, 24 órában, a progresszivitási szinteknek megfelelően.
Az érbetegellátás átszervezése hamarosan az egész országban megvalósulhat, és elindulhat a nagy centrumok megszervezése, ahol valamennyi érbetegséget gyógyíthatnak – tették hozzá.
A beutalási rend egyszerűsítésével és egyértelműsítésével megszűnik az érsebészeti betegek felesleges és a végleges ellátást késleltető utaztatása, ami segítséget jelent a beutaló orvosoknak és az Országos Mentőszolgálatnak. A változtatással egyidejűleg központosítják a magas halálozási arányú hasi aortatágulat-repedés ellátását is: kizárólag a főváros három erre szakosodott intézményében láthatják el ezeket az eseteket – ismertették.
A nem egyértelmű tünetek esetén továbbra is a sürgősségi osztályra kell irányítani a betegeket. Az érsebészettel nem rendelkező intézetek sürgősségi osztályán jelentkező betegeket a lakhely szerint illetékes, megfelelő progresszivitású szintű érsebészeti ellátóhelyre kell vinni – olvasható az Emmi közleményében.
2020. szeptember 1.
(MTI)