Sport

NBA – Hosszabbításban dőlt el a rájátszás első mérkőzése

A Denver Nuggets hétfőn hosszabbításban nyert a Utah Jazz ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásának első találkozóján.

A denveriek sikeréből Jamal Murray 36, a szerb Nikola Jokic pedig 29 ponttal vette ki a részét, míg a túloldalon ezúttal hiába brillírozott az 57 (!) pontos Donovan Mitchell. A Jazz ásza playoff-klubrekordot döntött, emellett a harmadik legtöbb rájátszásos pontot dobta az NBA történetében.
    

A Los Angeles Clippers főként a tavalyi döntő legjobbjává választott Kawhi Leonard 29 pontja és 12 lepattanója révén verte meg a Dallast. A Mavericks öt ponttal vezetett a harmadik negyedben, amikor a lett Kristaps Porzingis dulakodásért megkapta második technikai hibáját is, és kiállították. A texasiak másik európai húzóembere, a szlovén Luka Doncic 42 pontot szerzett, az NBA-ben még senki sem dobott ennyit első playoff-mérkőzésén.
    

A címvédő Toronto rájátszásos klubrekordot érő 134 pontot szórt a Brooklynnak úgy, hogy a második szakaszban már 33 ponttal is vezetett.
    

A bostoni Jayson Tatum 32 ponttal járult hozzá csapata diadalához a Philadelphia ellen, a Celtics 34-22-re nyerte az utolsó játékrészt.    
       

A liga 2019/20-as szezonja a floridai Disney World szórakoztatóközpontban fejeződik be zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, egy úgynevezett “buborékban”. A csapatok a playoffban négy győzelemig tartó párharcokat vívnak egymással, a finálé legkésőbb október 13-án zárul.

Eredmények:
    Negyeddöntők, első mérkőzések:
    Keleti főcsoport:
    ----------------
Toronto Raptors-Brooklyn Nets 134-110
Boston Celtics-Philadelphia 76ers 109-101
    Nyugati főcsoport:
    ------------------
Denver Nuggets-Utah Jazz 135-125, hosszabbítás után
Los Angeles Clippers-Dallas Mavericks 118-110

2020. augusztus 18.

(MTI/Reuters)