Egyéb kategória Nagyvilág

A világ legdrágább védőmaszkját készíti egy izraeli ékszergyártó cég

A világ legdrágább védőmaszkján dolgozik egy izraeli ékszergyártó cég, amely egy kínai üzletember megrendelésére készíti az 1,5 millió dollárt (440 millió forint) érő látványos “kiegészítőt”.

Isaac Levy ékszertervező szerint a 18 karátos fehérarany maszkot 3600 fehér és fekete gyémánt fogja díszíteni, valamint a megrendelő kérésére a leghatékonyabb szűrővel látják el.
    

A jeruzsálemi Yvel cég tulajdonosa hozzátette, hogy az Egyesült Államokban élő kínai üzletembernek két további megkötése volt a maszkkal kapcsolatban: az egyik, hogy legyen kész az év végére, a másik, hogy ez legyen a világ legdrágább maszkja. Az ékszerész szerint az utóbbi teljesítése volt a legegyszerűbb feladat.
    

A másfél millió dollárt érő maszk valószínűleg nagy feltűnést fog kelteni, ugyanakkor súlyából adódóan – 270 grammos lesz, vagyis csaknem százszor nehezebb egy hagyományos változatnál -, nem lesz praktikus viselet.
    

Egy ilyen hivalkodó kiegészítő persze sokakat fel is bosszanthat, hiszen a koronavírus-járvány miatt világszerte milliók maradtak munka nélkül vagy kerültek nehéz anyagi helyzetbe.
    

Levy elmondta, hogy bár ő maga nem hordaná a díszes maszkot, hálás a lehetőségért, hogy elkészíthetik.
    

“Örülök, hogy ez a maszk elég munkát ad az alkalmazottjainknak ahhoz, hogy dolgozhassanak egy ilyen kihívásokkal teli időszakban” – jegyezte meg az ékszerész.

2020. augusztus 10.

(MTI)