Sport

Conte kitart hároméves terve mellett az Internél

Antonio Conte, az Internazionale labdarúgócsapatának vezetőedzője kitart a tavaly nyári kinevezésekor kialakított hároméves terve mellett.

Az olasz szakember két nappal azután nyilatkozott erről, hogy a bajnokság szombati idényzáróját követően kifakadt és nehezményezte, a klubvezetés nem támogatta kellően őt és játékosait annak ellenére sem, hogy a megszerzett ezüstéremmel az elmúlt kilenc év legjobb eredményét érték el.
    

“Elhivatott vagyok, szeretném végigvinni a tavaly elkezdett hároméves tervet. Mint mindig mindenhol, most is teljes erőmmel fogok harcolni azért, hogy sikeresek legyünk” – mondta Conte az ANSA olasz hírügynökségnek.
    

Az Inter számára még nem ért véget a szezon, ugyanis szerdán az Európa-liga nyolcaddöntőjében szerepel a Getafe ellen Gelsenkirchenben.

2020. augusztus 4.

(MTI/Reuters)