Kultúra

Az olasz Riviérán játszódik az új Pixar-animáció

Az olasz Riviérán játszódik a Pixar új animációs filmje, a Luca, amelyet jövő nyártól láthat majd a közönség.

A Disney filmstúdió szóvivője csütörtökön a Pixar főhadiszállásán, a San Francisco melletti Emeryville-ben számolt be róla, hogy az új animációs produkciót Enrico Casarosa rendezi. A Luca főszereplője egy fiú, aki feledhetetlen nyarat tölt az olasz tengerparton. A történet a felnőtté válásról és a barátságról szól.


Casarosa, aki Olaszországban nőtt fel, nagyon személyes történetnek nevezte a készülő filmet. “A gyermekkori barátságok gyakran meghatározzák azt, hogy kivé akarunk válni, ezek a kötelékek formálják ezt a történetet is. Az olasz tengerpart szépsége és varázsa mellett a film egy felejthetetlen nyári kalandot mutat be, amely alapvetően megváltoztatja Lucát” – mesélte a rendező.


Casarosa 2012-ben Oscar-jelölést kapott A Hold című rövid animációs filmjéért. De dolgozott a Pixar Coco, a Fel! és a L’ecsó című produkcióin is. A Pixar 22. egészestés animációja, a Toy Story 4. februárban nyerte el az Oscar-díjat. A stúdió Lelki ismeretek című új alkotásának premierjét a pandémia miatt novemberre halasztották.

2020. augusztus 2.

(MTI)